Apukámtól kiváló befejező dalcímet csentem. Az első bejegyzés is az itthoni számítógépen készült, hát az utolsó is ezen íródik (a többit a netbookon készítettük, amely a kommunikációs központunk volt az utazás során).
Amerre nézek bőrönd. A fiúk éppen alszanak, noha délután fél négy van, de ez az egész éjszakás utazás igen megviselte őket. Mi lesz holnap reggel, előre félek.
Tovább csinosítgatjuk majd még a blogunkat, csiszolunk rajta, már csak a saját kedvünkért is. Felejthetetlen két hét volt, ismét köszönjük az ötletet és a megvalósítást Kateřina Šedá-nak, Szipőcs Krisztinának és a Ludwig Múzeumnak! S köszönjük persze Nektek, akik követtetek bennünket a nagy úton, írtatok nekünk, s osztoztatok velünk ebben az élmény-zuhatagban!
U.i.: S aki még bírja idegekkel a képek nézegetését, hát íme, feltöltöttük az utazás utolsó napjait dokumentáló újabb 546 képkockát!
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/KeyWest?authkey=Gv1sRgCN6DzObliPLBaw#
2011. március 9., szerda
2011. március 8., kedd
Bye-Bye Blackbird
Sok csinosítgatnivaló lesz a tegnapi és a mai bejegyzésen, de a repülőn lesz rá idő :(.
Szóval végetért az álomutazás, percek választanak el bennünket, hogy elinduljunk a reptérre. A délelőtt tanulással és pakolással telt, tegnap ugyanis kissé megpörkölődtünk az óceán partján, nem mertünk kockáztatni, ezért a szálláshelyen maradtunk. A fiúk persze nem voltak maradéktalanul boldogok, de elég sok lecke maradt, úgy fest a négy napos hétvégére is lesz teendő jócskán.
Miami szállásunkat egy iráni csapat működteti, Dina vezetésével, aki valahányszor összefutunk megpróbálja elsorolni a neveinket, kevés sikerrel.
Íme, ezt láttuk a Sadigo Court South Beach szállodából kilépve. Illetve ehhez hasonlót, a különbség ugyanis a művészi szabadság illetve a rajzoló tehetségtelenségének oltárán került feláldozásra. Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindenkinek, aki követte utazásunkat, hamarosan otthon találkozunk!
Szóval végetért az álomutazás, percek választanak el bennünket, hogy elinduljunk a reptérre. A délelőtt tanulással és pakolással telt, tegnap ugyanis kissé megpörkölődtünk az óceán partján, nem mertünk kockáztatni, ezért a szálláshelyen maradtunk. A fiúk persze nem voltak maradéktalanul boldogok, de elég sok lecke maradt, úgy fest a négy napos hétvégére is lesz teendő jócskán.
Miami szállásunkat egy iráni csapat működteti, Dina vezetésével, aki valahányszor összefutunk megpróbálja elsorolni a neveinket, kevés sikerrel.
2011. március 7., hétfő
On the Beach
Chris Rea csodálatos akkordjai csengtek a fülembe miközben kiléptünk a Miami Beach homokjába. A tegnapi este után mára igencsak átöltözött a környék, fürödve a vakító napsütésben. A sarki kereszteződésben az egy zöldre jutó Porsche-k száma átlagban négy, sőt egy tűzpiros Ferrarit is láttunk.
2011. március 6., vasárnap
Crockett’s Theme
Talán az utolsó bejelentkezésünk Floridából...
Ma, vasárnap délelőtt némi fürdőzés, és az elsüllyedt hajók kincseit bemutató múzeum meglátogatása után búcsút mondtunk Key Westnek és Miami felé vettük az irányt. Még az égiek is siratták a távozásunkat, esett ugyanis az eső! A csodás útilátvány mellé Csukás István: Nyár a szigeten című könyvének folyamatos felolvasása párosult Keke tolmácsolásában, elviselhetőbbé téve a fiúk számára a hosszas autózást.
Miamit az esti órákban értük el, fényparádéval fogadott bennünket. Key West hangulatos atmoszférája után kissé hidegnek éreztem a felhőkarcolókkal díszített, hangosan lüktető várost. Az újonnan felfedezett, kiváló olasz ízeket kínáló Carrabba's éttermet választottuk vacsoránk színhelyéül, parkolóhelyet oly nehezen találtunk, akár otthon, a belvárosban.
Tegnap is sok mesélnivaló maradt még, például a délutáni misén való részvétel, le épp hajnali egy óra van, s a család már csendesen szuszog, követem hát példájukat!
Ma, vasárnap délelőtt némi fürdőzés, és az elsüllyedt hajók kincseit bemutató múzeum meglátogatása után búcsút mondtunk Key Westnek és Miami felé vettük az irányt. Még az égiek is siratták a távozásunkat, esett ugyanis az eső! A csodás útilátvány mellé Csukás István: Nyár a szigeten című könyvének folyamatos felolvasása párosult Keke tolmácsolásában, elviselhetőbbé téve a fiúk számára a hosszas autózást.
Miamit az esti órákban értük el, fényparádéval fogadott bennünket. Key West hangulatos atmoszférája után kissé hidegnek éreztem a felhőkarcolókkal díszített, hangosan lüktető várost. Az újonnan felfedezett, kiváló olasz ízeket kínáló Carrabba's éttermet választottuk vacsoránk színhelyéül, parkolóhelyet oly nehezen találtunk, akár otthon, a belvárosban.
Tegnap is sok mesélnivaló maradt még, például a délutáni misén való részvétel, le épp hajnali egy óra van, s a család már csendesen szuszog, követem hát példájukat!
2011. március 5., szombat
My Way
Tegnap a csodálatos Key Westen töltöttük a napot. Fényképezkedtünk Amerika legdélibb pontjánál, ahonnan Havanna közelebb van, mint Miami (légvonalban, persze...). S az a sok csodálatos ház! A vacsoránkat a Mangia, mangia étteremben költöttük el, ott, ahol egy kirakatban elhelyezett fénykép tanúbizonysága szerint maga Frank Sinatra is étkezett!
Úgy tűnik 1000 fotónál egy webalbumba több nem fér, ezért újat nyitottunk a tegnapi képeknek:
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548KmKeyWest?authkey=Gv1sRgCPehw8umzPrMnwE#
Strand az Atlanti-óceán patrjánál, Csongit befalja egy homokcápa, de aztán sellőfiúvá változik (szintén a homok segedelmével), Hemingway háza (oda ma még el kell mennünk...), s aztán a semmihez nem fogható naplemente a Mallory Square-en! Ahogy a tüzesen világító napkorong emelt fővel eltűnik a horizont szélén, a végtelen óceán gyomrában, nos ez valóban felejthetetlen élmény! Vacsora közben egy delaware-i házaspár elegyedett szóba velünk, de ezen ugyebár már nem csodálkozunk. Még nevelési tanácsokat is kaptunk a rövid ismeretség során...
Azt el is felejtettem írni, hogy tegnap éjjel fél egy tájban arra ébredtem, hogy valaki neszez a konyhában. Talán a fiúk, talán egy betörő, gondoltam, halált megvető bátorsággal kimentem hát. Nem tudom ki ijedt meg jobban, én vagy az egér (később kiderült patkány, mert Key Westen nincs egér, csak patkány), tény, hogy az állat eltűnt a konyhapult mögött. Ezért hát nappal kiszállt a patkány-kommandó, egy közepkorú hölgy személyében, aki közölte, hogy örömmel elhelyez egy patkányfogót, de hétvégén nem dolgozik, tehát az eredményt nekünk kell elintézni... Ezért a biztonság kedvéért a pult mögött felefedezett lyukat eltorlasztuk fadarabokkal és rátoltuk a hűtőt, ami amerikai mérete miatt eleve csak két ember által mozgatható és reménykedve vágtunk neki az éjszakának: a patkány nem fogja tudni eltolni...
Úgy tűnik 1000 fotónál egy webalbumba több nem fér, ezért újat nyitottunk a tegnapi képeknek:
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548KmKeyWest?authkey=Gv1sRgCPehw8umzPrMnwE#
Strand az Atlanti-óceán patrjánál, Csongit befalja egy homokcápa, de aztán sellőfiúvá változik (szintén a homok segedelmével), Hemingway háza (oda ma még el kell mennünk...), s aztán a semmihez nem fogható naplemente a Mallory Square-en! Ahogy a tüzesen világító napkorong emelt fővel eltűnik a horizont szélén, a végtelen óceán gyomrában, nos ez valóban felejthetetlen élmény! Vacsora közben egy delaware-i házaspár elegyedett szóba velünk, de ezen ugyebár már nem csodálkozunk. Még nevelési tanácsokat is kaptunk a rövid ismeretség során...
Azt el is felejtettem írni, hogy tegnap éjjel fél egy tájban arra ébredtem, hogy valaki neszez a konyhában. Talán a fiúk, talán egy betörő, gondoltam, halált megvető bátorsággal kimentem hát. Nem tudom ki ijedt meg jobban, én vagy az egér (később kiderült patkány, mert Key Westen nincs egér, csak patkány), tény, hogy az állat eltűnt a konyhapult mögött. Ezért hát nappal kiszállt a patkány-kommandó, egy közepkorú hölgy személyében, aki közölte, hogy örömmel elhelyez egy patkányfogót, de hétvégén nem dolgozik, tehát az eredményt nekünk kell elintézni... Ezért a biztonság kedvéért a pult mögött felefedezett lyukat eltorlasztuk fadarabokkal és rátoltuk a hűtőt, ami amerikai mérete miatt eleve csak két ember által mozgatható és reménykedve vágtunk neki az éjszakának: a patkány nem fogja tudni eltolni...
2011. március 4., péntek
Pictures at an Exhibition
A ház, amelyben Key Westben lakunk (a középső a mi ajtónk, Keke rajza)
Floridai fantázia (Csongi rajza: a key west-i kerítés előtt és mögött az elmúlt napok élményei láthatók)
A szállodánk Naples-ban (egy éjszakát töltöttünk e falak között, Csaba rajza)
Artúr a számára oly kedves autók közül rajzolt egyet: Ford Mustang floridai változatban
Lovat akarok rajzolni
Március 5-én nyit a Ludwig Múzeumban a "Valami változás - Új szerzemények 2009-2011" című kiállítás, amely május 15-ig lesz látható
(http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=766&menuId=44).
Ez azért is érdekes, mert itt lesz megtekinthető a cseh Kateřina Šedá ötletének bemutatója: a művésznő a törökbálinti Tükörhegy lakosait vonta be egy „szocio-társasjátékába”, amellyel az alvóvárosok újfajta életmódját, vizuális-építészeti környezetét vizsgálta. Ennek a játéknak győzteseként jutottunk el Floridába, a Ludwig Múzeum jóvoltából. Megígértük, hogy rajzban örökítjük meg azokat a szálláshelyeket, amelyekben éjszakázunk. Jómagam (Csaba) már igen régen rajzoltam, miközben éjjel-nappal arról papolok, milyen fontos része az oktatási rendszernek a zene, amely a kreativitás megőrzésében kulcsszerepet játszik. Belegondolva a rajzolás hasonlóan fontos dolog; valóban rég rajzoltam, de nagyon élveztem újra saját vonalakkal megörökíteni egy képet. Hajlamosak vagyunk azt mondani, ááá, nekem nincs tehetségem a rajzoláshoz (ezt mondjuk a zenélésre is...). Pedig higgyétek el, mindenkinek van tehetsége, rajzra, zenére egyaránt. Főleg gyermekkorban, aztán szép lassan kiöljük magunkból. Kedvenc történetem az az óvodás kislány, aki elmélyülten rajzol, amikor megkérdezi az óvónéni: mit rajzolsz? Istent! - feleli a kislány. - Hiszen Istent még senki sem látta! - hangzik a megdöbbent válasz. - Majd mindjárt megnézhetik! - feleli magabiztosan a rajzoló. Gondoljunk csak bele mi felnőttek, hányuknak szántana gyorsan a papíron a ceruzája, ha Istent kellene lerajzolnunk?
(http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=766&menuId=44).
Ez azért is érdekes, mert itt lesz megtekinthető a cseh Kateřina Šedá ötletének bemutatója: a művésznő a törökbálinti Tükörhegy lakosait vonta be egy „szocio-társasjátékába”, amellyel az alvóvárosok újfajta életmódját, vizuális-építészeti környezetét vizsgálta. Ennek a játéknak győzteseként jutottunk el Floridába, a Ludwig Múzeum jóvoltából. Megígértük, hogy rajzban örökítjük meg azokat a szálláshelyeket, amelyekben éjszakázunk. Jómagam (Csaba) már igen régen rajzoltam, miközben éjjel-nappal arról papolok, milyen fontos része az oktatási rendszernek a zene, amely a kreativitás megőrzésében kulcsszerepet játszik. Belegondolva a rajzolás hasonlóan fontos dolog; valóban rég rajzoltam, de nagyon élveztem újra saját vonalakkal megörökíteni egy képet. Hajlamosak vagyunk azt mondani, ááá, nekem nincs tehetségem a rajzoláshoz (ezt mondjuk a zenélésre is...). Pedig higgyétek el, mindenkinek van tehetsége, rajzra, zenére egyaránt. Főleg gyermekkorban, aztán szép lassan kiöljük magunkból. Kedvenc történetem az az óvodás kislány, aki elmélyülten rajzol, amikor megkérdezi az óvónéni: mit rajzolsz? Istent! - feleli a kislány. - Hiszen Istent még senki sem látta! - hangzik a megdöbbent válasz. - Majd mindjárt megnézhetik! - feleli magabiztosan a rajzoló. Gondoljunk csak bele mi felnőttek, hányuknak szántana gyorsan a papíron a ceruzája, ha Istent kellene lerajzolnunk?
2011. március 3., csütörtök
Key West
A Village People dalának címe álomutazásunk következő helyszíne. Most aztán már én is teljesen irigylem magam. A ma feltöltött fotókat - az otthoni időjárás ismeretében - csak erős idegzetűeknek ajánljuk!
Szinte egész nap úton voltunk, mert a fejünkbe vettük tegnap, hogy legurulunk Key Westre/Westbe(?), ami a Florida alatti zátony-szigetsor legdélnyugatibb csücske. Már-már Kuba! Vagyis: TRÓPUS!
Nagyon nehezen találtunk népes családunkat befogadni tudó, szabad szálláshelyet, végül egy ügynökségen keresztül sikerült házikót bérelnünk.
Csabi egyezkedett velük telefonon és úgy értette, hogy 5-ig van nyitva az irodájuk, eddig tudjuk átvenni a kulcsot. Ennek megfelelően a megteendő 270 mérföldnek nagyon nagy lendülettel vágtunk neki (11-kor indultunk el az előző esti hotelünkből, Naplesből, mert a fiúk még gyorsan mártózni szerettek volna a medencében reggeli után...) Bonnie és Clyde nagy rohanását imitálva, ámokfutóként hagytuk magunk mögött a sztráda mérföldjeit, egyetlen gyors Subway-ezést megengedve magunknak.
Végül 5óra 5 perckor parkoltunk le az iroda előtt, ahol kiderült, hogy akivel beszéltünk valóban elmegy 5-kor, de a többiek estig ott vannak :))
Hamar elfoglaltuk a kis trópusi faház-lakunkat.
Nagyon hangulatos, igazi karibi feeling!
Nagy örömömre a felszerelés része a mosó- és szárítógép, úgyhogy az újonnan vásárolt ruháinkat és a párás levegőtől a bőrönbe bepunnyadt cuccainkat azonnal bepakolhattam (Keke), Csaba nem kis rosszallása mellett. Szerinte nem igaz, hogy nem bírom ki háztartási munka nélkül két hétig....
Jellegzetességek, amikre utazásunk során felfigyeltünk:
Lépten-nyomon Ford Mustang-okba, Chevrolet Camaro-kba és Corvette-ekbe "ütközünk". Ilyenkor fiaink versenyt kiabálnak: "-Én vezetem, én vezetem! - Nem, én már előbb mondtam, hogy én!"
A sportkocsiknál gyakrabban találkozunk keselyűkkel utunk mentén. (Feketefejű keselyű)
Az emberek mosolygósak és nagyon szívesen elegyednek beszélgetésbe velünk. (Gondoljuk, bárkivel, ma például egy háborús veteránnal kenyérpirítás közepette egészen az Iwo Jima csatában használt híres zászló utóléletéig eljutottunk.)
Az amerikaiak igencsak dagik, úgyhogy hálás vagyok a gondviselésnek, hogy egy olyan országban járhatok, ahol én a vékonyak közé tartozom! (Keke)
Az amcsik példamutatóak az ivás terén: mindenhol vizes és üdítős palackokkal felszerelkezve járnak, sétálgatáskor nagy hűtőtáskákkal a vállukon látjuk őket - biztosan megisszák a napi két liter, nem úgy, mint mi!
Itt minden autó tiszta. Mintha éppen akkor gördült volna ki a mosóból. (Én szegény Citroenem, ha ezt látná!)
Nincs finom kenyerük.
A fagylalt adagok elképesztőek. A minimális adaggal mi öten jóllaktunk!
Szinte egész nap úton voltunk, mert a fejünkbe vettük tegnap, hogy legurulunk Key Westre/Westbe(?), ami a Florida alatti zátony-szigetsor legdélnyugatibb csücske. Már-már Kuba! Vagyis: TRÓPUS!
Nagyon nehezen találtunk népes családunkat befogadni tudó, szabad szálláshelyet, végül egy ügynökségen keresztül sikerült házikót bérelnünk.
Csabi egyezkedett velük telefonon és úgy értette, hogy 5-ig van nyitva az irodájuk, eddig tudjuk átvenni a kulcsot. Ennek megfelelően a megteendő 270 mérföldnek nagyon nagy lendülettel vágtunk neki (11-kor indultunk el az előző esti hotelünkből, Naplesből, mert a fiúk még gyorsan mártózni szerettek volna a medencében reggeli után...) Bonnie és Clyde nagy rohanását imitálva, ámokfutóként hagytuk magunk mögött a sztráda mérföldjeit, egyetlen gyors Subway-ezést megengedve magunknak.
Végül 5óra 5 perckor parkoltunk le az iroda előtt, ahol kiderült, hogy akivel beszéltünk valóban elmegy 5-kor, de a többiek estig ott vannak :))
Hamar elfoglaltuk a kis trópusi faház-lakunkat.
Nagyon hangulatos, igazi karibi feeling!
Nagy örömömre a felszerelés része a mosó- és szárítógép, úgyhogy az újonnan vásárolt ruháinkat és a párás levegőtől a bőrönbe bepunnyadt cuccainkat azonnal bepakolhattam (Keke), Csaba nem kis rosszallása mellett. Szerinte nem igaz, hogy nem bírom ki háztartási munka nélkül két hétig....
Jellegzetességek, amikre utazásunk során felfigyeltünk:
Lépten-nyomon Ford Mustang-okba, Chevrolet Camaro-kba és Corvette-ekbe "ütközünk". Ilyenkor fiaink versenyt kiabálnak: "-Én vezetem, én vezetem! - Nem, én már előbb mondtam, hogy én!"
A sportkocsiknál gyakrabban találkozunk keselyűkkel utunk mentén. (Feketefejű keselyű)
Az emberek mosolygósak és nagyon szívesen elegyednek beszélgetésbe velünk. (Gondoljuk, bárkivel, ma például egy háborús veteránnal kenyérpirítás közepette egészen az Iwo Jima csatában használt híres zászló utóléletéig eljutottunk.)
Az amerikaiak igencsak dagik, úgyhogy hálás vagyok a gondviselésnek, hogy egy olyan országban járhatok, ahol én a vékonyak közé tartozom! (Keke)
Az amcsik példamutatóak az ivás terén: mindenhol vizes és üdítős palackokkal felszerelkezve járnak, sétálgatáskor nagy hűtőtáskákkal a vállukon látjuk őket - biztosan megisszák a napi két liter, nem úgy, mint mi!
Itt minden autó tiszta. Mintha éppen akkor gördült volna ki a mosóból. (Én szegény Citroenem, ha ezt látná!)
Nincs finom kenyerük.
A fagylalt adagok elképesztőek. A minimális adaggal mi öten jóllaktunk!
2011. március 2., szerda
Country Road
Íme, két rövid beszámoló a fiúk "tollából", akik az autóban írták blogjukat. Az autóban, hiszen ma fájó szívvel, de búcsút mondtunk orlandói szállásunknak és nekivágtunk, hogy minél délebbre jussunk. Ma Tampában, St. Petersburgban jártunk, lábunkat a Mexikói-öböl vízébe mártottuk, miközben a kifogástalan hófehér és szikrázó homokban elköltötöttünk egy szolid ebédet, a szomszédos bevásárlóközpontban beszerzett élelmiszerekből. Egészen Naplesig jutottunk, ahol az éjszakát töltjük. De következzenek az ígért beszámolók:
Csongi: Sziasztok! Tegnapelőtt voltunk airboatozni. Hét alligátort láttunk, airboat után go-kartozni és lézerpárharcozni voltunk, aztán elmentünk a Carrabba’s étterembe. Remélem jól fog telni a többi nap is!
Artúr: Üdv! Szevasztok, az Epcotban a Test Track fantasztikus! Olyan teszteket csináltunk, mint a fék teszt, drift teszt, hegymenet teszt, teleszkóp teszt, gyors kanyar teszt, gyorsaság teszt, meleg és hideg teszt. A Soarin’-ban "repültünk" majdnem eltalált egy golflabda. Finom narancs illat volt amikor a narancsos fölött szálltunk.
Csongi: Sziasztok! Tegnapelőtt voltunk airboatozni. Hét alligátort láttunk, airboat után go-kartozni és lézerpárharcozni voltunk, aztán elmentünk a Carrabba’s étterembe. Remélem jól fog telni a többi nap is!
Artúr: Üdv! Szevasztok, az Epcotban a Test Track fantasztikus! Olyan teszteket csináltunk, mint a fék teszt, drift teszt, hegymenet teszt, teleszkóp teszt, gyors kanyar teszt, gyorsaság teszt, meleg és hideg teszt. A Soarin’-ban "repültünk" majdnem eltalált egy golflabda. Finom narancs illat volt amikor a narancsos fölött szálltunk.
2011. február 28., hétfő
See You Later Alligator
Két nap beszámolójával vagyunk adósak, kezdjük sorjában.
Vasárnapra mi is "szabadnapot" vettünk ki, és délelőtt a szállodánk medencéjében és annak partján múlattuk az időt. Hajszálon múlt, hogy nem a börtönben éjszakáztunk, mert legkisebb csemeténk - az otthoni beidegződések alapján - fürdés után lekapta az úszónadrágját és szaladgálni kezdett a medence körül. Na, lett is nagy balhé! Már a recepción is beárultak bennünket közszeméremsértés vádjával, mire két perccel a gatya levétel után a felháborodott őslakosok gyűrűjéből szabadulva újra el tudtuk rejteni Áron posóját. További szenzáció volt, hogy a szálloda felett egy műkedvelő repülős az égre rajzolt mindenféle feliratokkal szórakoztatta a népet: a Jesus Loves U talán a fotóinkon is látszik.
Délután vásárloni jártunk, este pedig a Downtown Disneyben sétáltunk; ez a rész éttermekkel és különféle boltokkal várja a parkban megfáradt látogatókat. Itt, Floridában még egy Cirque de Soleil show is megnézhető vacsora előtt.
Hétfőn autóba ültünk és Melbourne-be utaztunk, ahol egy munkatársamat látogattuk meg. Márkus Gergő tavaly október óta tanul itt, s sok érdekeset megtudtunk tőle a helyi élet részleteiről. Az egészségügyi rendszerről festett képe alapján úgy gondoljuk, de jó nekünk otthon! Melbourne-ben aztán airboatra szálltunk (propelleres hajó, Rendőrakadémiás üldözés, emlékeztek?) és krokodil lesre indultunk! A kirándulást követően az Atlanti-óceánba mártottuk a lábunkat (Artúr az egész nadrágszárát is egy hullám habjai közé helyezte..., eztán Anya farmerjában folytatta a napot), gokartozni mentünk, majd az eddigi legfinomabb vacsoránkat költöttük el, egy helyi olasz étteremben.
Vasárnapra mi is "szabadnapot" vettünk ki, és délelőtt a szállodánk medencéjében és annak partján múlattuk az időt. Hajszálon múlt, hogy nem a börtönben éjszakáztunk, mert legkisebb csemeténk - az otthoni beidegződések alapján - fürdés után lekapta az úszónadrágját és szaladgálni kezdett a medence körül. Na, lett is nagy balhé! Már a recepción is beárultak bennünket közszeméremsértés vádjával, mire két perccel a gatya levétel után a felháborodott őslakosok gyűrűjéből szabadulva újra el tudtuk rejteni Áron posóját. További szenzáció volt, hogy a szálloda felett egy műkedvelő repülős az égre rajzolt mindenféle feliratokkal szórakoztatta a népet: a Jesus Loves U talán a fotóinkon is látszik.
Délután vásárloni jártunk, este pedig a Downtown Disneyben sétáltunk; ez a rész éttermekkel és különféle boltokkal várja a parkban megfáradt látogatókat. Itt, Floridában még egy Cirque de Soleil show is megnézhető vacsora előtt.
Hétfőn autóba ültünk és Melbourne-be utaztunk, ahol egy munkatársamat látogattuk meg. Márkus Gergő tavaly október óta tanul itt, s sok érdekeset megtudtunk tőle a helyi élet részleteiről. Az egészségügyi rendszerről festett képe alapján úgy gondoljuk, de jó nekünk otthon! Melbourne-ben aztán airboatra szálltunk (propelleres hajó, Rendőrakadémiás üldözés, emlékeztek?) és krokodil lesre indultunk! A kirándulást követően az Atlanti-óceánba mártottuk a lábunkat (Artúr az egész nadrágszárát is egy hullám habjai közé helyezte..., eztán Anya farmerjában folytatta a napot), gokartozni mentünk, majd az eddigi legfinomabb vacsoránkat költöttük el, egy helyi olasz étteremben.
2011. február 27., vasárnap
What a Wonderful World
Fedélzeti napló 2011. febr.26, szombat
Bejegyzi: Keke
Végre, végre! Sikerült Csabitól magamhoz ragadni a naplóírás jogát! (Nem volt könnyű, amilyen kis grafomán!)
Mivel szombat reggel is szép, napsütéses napra ébredtünk (83 F, 28 C), nagyon nehezen lehetett a fiúkat - főleg Csongit- meggyőzni, hogy az Epcot Centerben folytassuk parkbéli kalandozásaink sorát, ahelyett, hogy egész nap a szálloda medencéjében dagonyázzunk!
A szokásos reggelink után (eperjam-es pirítós, corn flakes, goffri) a helybéliek magabiztosságával irányoztuk meg az autópályák szövevényén át a parkot. (végre én vezethettem a Dodge-ot, jee!). Negyedik napi próbálkozásunkra sikerült megtalálnunk a parkok közelében lévő egyetlen ingyenes parkolót, (így megspórolva a mai 14 dolláros díjat), ahonnan keresztülsétálva egy gyönyörű üdülőkomplexumon, annak a taván hajóra szálltunk, amely elandalgott velünk a tó túloldalán lévő Epcot Center hátsóbejáratához.
Máris folytatom, de előbb egy kis háborgás az eddigi tapasztalatimról:
1.) Reggeli:
Minden eszköz műanyag, úgyhogy mire megreggelizünk, hegyekben áll a szemét, a rengeteg műanyag tányér, habfröccsöntött pohár, jam-es doboz, evőeszköz stb. Nem valami öko-tudatos!
2.) Housekeeping:
Minden nap lecserélik az összes törülközőnket a szobából... és az egyetlen egyszer használt szappant, tusfürdőt stb.
Kötelező jelleggel beindítják a légkondit - persze fagyasztóprogramon! Tegnap este olyan hideg szobára értünk haza, hogy csakúgy vacogtunk. Csaba rögvest ki is ragasztott egy "please don't turn on" cetlit a légkondira, amit a spanyolajkú takarítók nem biztos, hogy érteni fognak... Majd este megtudjuk!
A belterek túlhűtése egyébként teljesen általános jelenség: mindenütt nagyon hideg van, kész felüdülés újra kijönni a szabadba! Azon szoktunk mulatni, hogy simán meg lehet mondani egy helyiségben, hogy ki az amerikai és ki külföldi: a helyiek mind pántos trikóban, rövidgatyában és flik-flakban/Reebookban vannak. A többiek pulcsiban. Még a kis csecsemők is bodyban fekszenek a babakocsikban, meztelen lábbal, combbal. Brrr!
Megkérem a fiúkat, hogy írják le élményeiket az Epcot-ról, ami a világ jellegzetességeit bemutató komplexum.
Arti:
Szerintem a Space Misson volt a legjobb, ahogy kilőttek, meg amikor irányítanom kellett (mert én voltam a pilóta) akkor nagyon élveztem, a végén majdnem lezuhantunk (nem az én hibámból). Amikor kijöttünk volt egy pc-s játék amiben meg kellett menteni 5 űrhajóst, aki bentragadt a bolygón. Kértem egy TRON-os* baseball sapkát, amit holnap kapok meg!!!
Nagyon jól érzem itt magam!
Bye-bye!!!
Üdv:
Arti
*TRON: egy harcos film (kérdezzétek a gyerekeket!)
Bejegyzi: Keke
Végre, végre! Sikerült Csabitól magamhoz ragadni a naplóírás jogát! (Nem volt könnyű, amilyen kis grafomán!)
Mivel szombat reggel is szép, napsütéses napra ébredtünk (83 F, 28 C), nagyon nehezen lehetett a fiúkat - főleg Csongit- meggyőzni, hogy az Epcot Centerben folytassuk parkbéli kalandozásaink sorát, ahelyett, hogy egész nap a szálloda medencéjében dagonyázzunk!
A szokásos reggelink után (eperjam-es pirítós, corn flakes, goffri) a helybéliek magabiztosságával irányoztuk meg az autópályák szövevényén át a parkot. (végre én vezethettem a Dodge-ot, jee!). Negyedik napi próbálkozásunkra sikerült megtalálnunk a parkok közelében lévő egyetlen ingyenes parkolót, (így megspórolva a mai 14 dolláros díjat), ahonnan keresztülsétálva egy gyönyörű üdülőkomplexumon, annak a taván hajóra szálltunk, amely elandalgott velünk a tó túloldalán lévő Epcot Center hátsóbejáratához.
Máris folytatom, de előbb egy kis háborgás az eddigi tapasztalatimról:
1.) Reggeli:
Minden eszköz műanyag, úgyhogy mire megreggelizünk, hegyekben áll a szemét, a rengeteg műanyag tányér, habfröccsöntött pohár, jam-es doboz, evőeszköz stb. Nem valami öko-tudatos!
2.) Housekeeping:
Minden nap lecserélik az összes törülközőnket a szobából... és az egyetlen egyszer használt szappant, tusfürdőt stb.
Kötelező jelleggel beindítják a légkondit - persze fagyasztóprogramon! Tegnap este olyan hideg szobára értünk haza, hogy csakúgy vacogtunk. Csaba rögvest ki is ragasztott egy "please don't turn on" cetlit a légkondira, amit a spanyolajkú takarítók nem biztos, hogy érteni fognak... Majd este megtudjuk!
A belterek túlhűtése egyébként teljesen általános jelenség: mindenütt nagyon hideg van, kész felüdülés újra kijönni a szabadba! Azon szoktunk mulatni, hogy simán meg lehet mondani egy helyiségben, hogy ki az amerikai és ki külföldi: a helyiek mind pántos trikóban, rövidgatyában és flik-flakban/Reebookban vannak. A többiek pulcsiban. Még a kis csecsemők is bodyban fekszenek a babakocsikban, meztelen lábbal, combbal. Brrr!
Megkérem a fiúkat, hogy írják le élményeiket az Epcot-ról, ami a világ jellegzetességeit bemutató komplexum.
Arti:
Szerintem a Space Misson volt a legjobb, ahogy kilőttek, meg amikor irányítanom kellett (mert én voltam a pilóta) akkor nagyon élveztem, a végén majdnem lezuhantunk (nem az én hibámból). Amikor kijöttünk volt egy pc-s játék amiben meg kellett menteni 5 űrhajóst, aki bentragadt a bolygón. Kértem egy TRON-os* baseball sapkát, amit holnap kapok meg!!!
Nagyon jól érzem itt magam!
Bye-bye!!!
Üdv:
Arti
*TRON: egy harcos film (kérdezzétek a gyerekeket!)
2011. február 26., szombat
White Room
Every Light In the House
2011. február 25., péntek
The Circle Of Life
Ma az Animal Kingdomban jártunk. Kezdő bloggerként lehet, hogy rossz fotóalbumot töröltem ki, a biztonság kedvéért itt a jelenlegi:
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548Km02?authkey=Gv1sRgCKHzvJLl1vepmAE#
Egyelőre 416 fotó, csak erős idegzetűeknek, illetve nagyon ráérők számára ajánlom csupán...
Szóval az Animal Kingdomban jártunk, de előtte elmentünk pénz váltani, ami nem volt túl egyszerű ugyanis a bankok csak azokkal állnak szóba, akik náluk vezetik a számlájukat. Mi pedig nem lévén Bank of America ügyfelek, egy ékszerboltnak álcázott pénzváltónál cseréltük eurónkat dollárrá. Mindez egy tündéri városrészben történt: Orlandó az ezer tavacska városa, nem csoda hát, hogy a délelőtti utunk során is egy tavacska mellett sétáltunk. Jót nevettünk a krokodilokat etetni és megzavarni tilos táblán, aztán mi lepődtünk meg a legjobban a tó partján, a lépcső közelében sütkérező - na jó, nem túl nagy - példány láttán (már csak ezen délelőtti sétánk fotói miatt is érdemes megnézni a fenti linket).
Szóval az Animal Kingdomban jártunk ma (ezért is az Oroszlánkirályt idéző cím), ez a park roppant érdekes volt. Afrikai safarin vettünk részt, szabadon kószáló vadállatokat mustrálgatva, vadvízi túrán lettünk csuromvizesek, dinoszauruszok riogattak bennünket, a Himalája lankáin robogó hullámvasúton rettegtünk, 3D-s bogár élete filmet néztünk pókinvázióval fűszerezve, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Közben lelkesen készülnek a rajzaink is, hiszen megígértük, hogy rajzolunk a szállodáról, a szobánkról: Áron szobát megörökítő alkotását hamar közkinccsé is teszem:
Keke is nagyon szépen halad a környzetünket bemutató alkotásával, de megígértette velem, hogy csak holnap töltöm fel, ha teljesen kész lesz. Pedig, szerintem már fokozhatatlan. Otthon hajnali fél öt van, itt este fél 11, a többiek már alszanak, én is befejezem mára az írást. Köszönjük, hogy nyomon követitek a kalandjainkat, gabajodjunk továbbra is együtt a világhálóba!
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548Km02?authkey=Gv1sRgCKHzvJLl1vepmAE#
Egyelőre 416 fotó, csak erős idegzetűeknek, illetve nagyon ráérők számára ajánlom csupán...
Szóval az Animal Kingdomban jártunk, de előtte elmentünk pénz váltani, ami nem volt túl egyszerű ugyanis a bankok csak azokkal állnak szóba, akik náluk vezetik a számlájukat. Mi pedig nem lévén Bank of America ügyfelek, egy ékszerboltnak álcázott pénzváltónál cseréltük eurónkat dollárrá. Mindez egy tündéri városrészben történt: Orlandó az ezer tavacska városa, nem csoda hát, hogy a délelőtti utunk során is egy tavacska mellett sétáltunk. Jót nevettünk a krokodilokat etetni és megzavarni tilos táblán, aztán mi lepődtünk meg a legjobban a tó partján, a lépcső közelében sütkérező - na jó, nem túl nagy - példány láttán (már csak ezen délelőtti sétánk fotói miatt is érdemes megnézni a fenti linket).
Szóval az Animal Kingdomban jártunk ma (ezért is az Oroszlánkirályt idéző cím), ez a park roppant érdekes volt. Afrikai safarin vettünk részt, szabadon kószáló vadállatokat mustrálgatva, vadvízi túrán lettünk csuromvizesek, dinoszauruszok riogattak bennünket, a Himalája lankáin robogó hullámvasúton rettegtünk, 3D-s bogár élete filmet néztünk pókinvázióval fűszerezve, hogy csak a legfontosabbakat említsem.
Közben lelkesen készülnek a rajzaink is, hiszen megígértük, hogy rajzolunk a szállodáról, a szobánkról: Áron szobát megörökítő alkotását hamar közkinccsé is teszem:
You've Got A Friend In Me
Találtunk egy dalcímet, amit talán Iván papa nem ismer: de ebben nincs semmi csoda, mert ez a dal a Toy Story filmek főcímdala, s talán ez még neki is újdonság lesz. Itt meghallgathatjátok, mi nagyon szeretjük:
http://www.youtube.com/watch?v=XHFy3YWpRx8.
Tegnap a Disney's Hollywood Studio-ban jártunk, ahol az új Toy Story ride állt a középpontban. Talán a képeken már láttátok, minden attrakció előtt egy tábla hirdeti mennyi a várakozási idő: nos, az új Toy Story 4D-s játékra csak nem akart 110 perc alá csökkeni... 110 perc sorban állás. Szegény Áront naphosszat nyugtattuk, hogy estére lecsökken és majd akkor megnézzük, de este 7-kor is 110 perc volt kiírva, mit volt mit tenni: beálltunk a sorba. Szerencsére 50 perc alatt lement a sor és kedvünkre lövöldözhettünk 4D-s szemüvegben. Nagyon élvezték a fiúk!
Mi történt még? Nos, jártunk az Indiana Jones előadáson, ahol valódi színészekkel és hatalmas színpadon idézték fel a film leghíresebb jeleneteit, Áronnal megnéztük a Szépség és a szörnyeteg musicalt, amíg Artúr, Csongi, Keke a Tower of Terror leszakadó liftjében zuhant alá, bekukkantottunk a színfalak mögé egy stúdió túra keretében, ahol még imitált földrengésben is volt részünk, és végigizgultunk egy autós-üldözéses kaszkadőr showt. Sajnos, a Jedi Akadémiára nem jutottak be a fiúk (marad az Agykontroll...), de azért egy-egy Darth Vaderes fotó sikeredett. További pech, hogy pont előttünk romlott el az Aerosmith hullámvasút, de sebaj, majd pótoljuk:)
Este a kedvenc Tony Roma's éttermemben jártunk, sajnos a fiúk nem élvezték nagyon, mert olyan fáradtak voltak szegények, hogy az asztalnál ülve elaludtak.
Köszönjük a hozzászólásaitokat, szeretjük olvasni, kérünk Benneteket maradjatok továbbra is aktívak! Puszilunk Benneteket, hamarosan újra jelentkezünk!
http://www.youtube.com/watch?v=XHFy3YWpRx8.
Tegnap a Disney's Hollywood Studio-ban jártunk, ahol az új Toy Story ride állt a középpontban. Talán a képeken már láttátok, minden attrakció előtt egy tábla hirdeti mennyi a várakozási idő: nos, az új Toy Story 4D-s játékra csak nem akart 110 perc alá csökkeni... 110 perc sorban állás. Szegény Áront naphosszat nyugtattuk, hogy estére lecsökken és majd akkor megnézzük, de este 7-kor is 110 perc volt kiírva, mit volt mit tenni: beálltunk a sorba. Szerencsére 50 perc alatt lement a sor és kedvünkre lövöldözhettünk 4D-s szemüvegben. Nagyon élvezték a fiúk!
Mi történt még? Nos, jártunk az Indiana Jones előadáson, ahol valódi színészekkel és hatalmas színpadon idézték fel a film leghíresebb jeleneteit, Áronnal megnéztük a Szépség és a szörnyeteg musicalt, amíg Artúr, Csongi, Keke a Tower of Terror leszakadó liftjében zuhant alá, bekukkantottunk a színfalak mögé egy stúdió túra keretében, ahol még imitált földrengésben is volt részünk, és végigizgultunk egy autós-üldözéses kaszkadőr showt. Sajnos, a Jedi Akadémiára nem jutottak be a fiúk (marad az Agykontroll...), de azért egy-egy Darth Vaderes fotó sikeredett. További pech, hogy pont előttünk romlott el az Aerosmith hullámvasút, de sebaj, majd pótoljuk:)
Este a kedvenc Tony Roma's éttermemben jártunk, sajnos a fiúk nem élvezték nagyon, mert olyan fáradtak voltak szegények, hogy az asztalnál ülve elaludtak.
Köszönjük a hozzászólásaitokat, szeretjük olvasni, kérünk Benneteket maradjatok továbbra is aktívak! Puszilunk Benneteket, hamarosan újra jelentkezünk!
2011. február 24., csütörtök
Elindul a vonat
Tegnap elindult velünk a vonat, a Disney Monorail, ami a mesevilágba repít! Mint bizonyára tudjátok egy közösségépítő verseny díja volt az utazásunk (Kateřina Šedá cseh képzőművész ötletének hála és a Ludwig Múzeum jóvoltából), nos annyit megállapíthatunk, hogy az itteni emberek kissé barátságosabbak, mint odahaza, bár nem szeretek általánosítani! Mindenki mosolyog, vidám és közvetlen akármerre nézel, lehet, hogy a sok napsütés miatt? Tomi barátomnak van egy idevágó, kedves norvég (vagy finn?) szabadidős története, ehelyt nem mesélném el a kiskorúak miatt, de otthon akit érdekel, kérdezzen rá, mert tündéri... Tegnap tehát az eredeti Disney parkban jártunk (mert Orlandóban többféle is van, nem maradtok le semmiről, mert becsszó végigjárjuk mindet), amelyet Magic Kingdomnak hívnak. Méltó az elnevezésre! Megannyi kalandban volt részünk: harcoltunk Buzz Lightyear oldalán a gonosz Zurg császár csapatai ellen, részesei voltunk Stitch csodálatos szabadulásának (még a fülünkbe is büffentett a kis hamis...), emeletnyi magasságból zuhantunk alá egy csónak utasaiként, bányászvonatnak álcázott hullámvasúton sikoltoztunk, hajóztunk a veszélyes dzsungel végtelen folyamán krokodilok és elefántok között, jártunk a Robinson család hatalmas fára épített otthonában, megcsodáltuk Csipkerózsika kastélyát, s mindezt fűszerezte a sok mesehős embernagyságú kavalkádja, tűzijáték és parádé!
A nappali hőség után hét óra körül beköszöntő hűvös kergetett ki minket a parkból. Azt gondoltuk, hogy egy februári hétköznapon kevesen lesznek; nos a tegnapi nap után kíváncsi lennék, mennyien lehetnek itt egy nyári hétvégén...
A nappali hőség után hét óra körül beköszöntő hűvös kergetett ki minket a parkból. Azt gondoltuk, hogy egy februári hétköznapon kevesen lesznek; nos a tegnapi nap után kíváncsi lennék, mennyien lehetnek itt egy nyári hétvégén...
2011. február 23., szerda
Daydream
What a day for a daydream! Mint láthatjátok, igyekszünk minden bejegyzésnek valamilyen népszerű sláger címét adni, ezzel is utalva a családfő zenei elkötelezettségére :)
Hosszú és kimerítő utazás után értük el Orlandót. Szegény fiúk teljesen kikészültek a végére, s amikor itteni idő szerint este fél tizenegykor (otthon hajnali fél öt) beültünk a helyi Thanks God It's Friday étterembe már nem tudtak olyan hamburgert kihozni ami ízlett volna nekik. Dőltek, borultak, szenvedtek.
Ma azonban felvirradt a Nagy Nap, irány a Disneyland! A reggelizőből jelentkezünk, ahol a magyar gyomor számára rettenetes amerikai reggeli örömeit ízleljük: juharszirupos, Mickey egér formájú waffel, furcsa ízű "rántotta", müzli, mindenféle édes sütik. Keke épp mondja, hogy ne felejtsem el megírni, hogy odakint csodaszép idő van, bent azonban vacogunk, az amerikaiak ugyanis ha kell, ha nem maximumon járatják a légkondit. Környezetvédelemből elégtelen.
Elefelejtettem mondani (de ennyi élmény közepette nem csoda), hogy hiper-szuper Dodge járgányunk van! Ja, és a fényképeket is feltöltjük folyamatosan, ezen a linken meg tudjátok nézni őket:
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548Km02?authkey=Gv1sRgCKHzvJLl1vepmAE#
(Peti, ha ránézel a képekre, láthatod, hogy a repülőn is BVB meccset néztünk!)
Hamarosan újra jelentkezünk!
Hosszú és kimerítő utazás után értük el Orlandót. Szegény fiúk teljesen kikészültek a végére, s amikor itteni idő szerint este fél tizenegykor (otthon hajnali fél öt) beültünk a helyi Thanks God It's Friday étterembe már nem tudtak olyan hamburgert kihozni ami ízlett volna nekik. Dőltek, borultak, szenvedtek.
Ma azonban felvirradt a Nagy Nap, irány a Disneyland! A reggelizőből jelentkezünk, ahol a magyar gyomor számára rettenetes amerikai reggeli örömeit ízleljük: juharszirupos, Mickey egér formájú waffel, furcsa ízű "rántotta", müzli, mindenféle édes sütik. Keke épp mondja, hogy ne felejtsem el megírni, hogy odakint csodaszép idő van, bent azonban vacogunk, az amerikaiak ugyanis ha kell, ha nem maximumon járatják a légkondit. Környezetvédelemből elégtelen.
Elefelejtettem mondani (de ennyi élmény közepette nem csoda), hogy hiper-szuper Dodge járgányunk van! Ja, és a fényképeket is feltöltjük folyamatosan, ezen a linken meg tudjátok nézni őket:
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548Km02?authkey=Gv1sRgCKHzvJLl1vepmAE#
(Peti, ha ránézel a képekre, láthatod, hogy a repülőn is BVB meccset néztünk!)
Hamarosan újra jelentkezünk!
2011. február 21., hétfő
Holnap hajnalig
Megannyi teendő sokasodik még előttünk holnap hajnalig. Kinyomtatni a gyerekek ESTA-ját (beutazási engedély), összekészíteni a gyerekek tanulnivalóit (hátha a tanárok is olvassák a blogunkat :)), a céges e-maileket még gyorsan átfutni, fényképezőgép aksi feltöltés, elkezdeni a blogot, útlevél, előkeresni az elrejtett repülőjegyeket, stb.
8458 km a blogunk címe, ennyire van ugyanis Törökbálinttól Orlando, csodálatos nyereményünk célpontja. Mágikus utunk hátteréről a http://www.tukorhegy.com/ oldal rejt bővebb tudnivalókat, röviden összefoglalva Kateřina Šedá cseh képzőművész ötletének hála és a Ludwig Múzeum jóvoltából egy tükörhegyi közösségi nap győzteseként vághat neki maroknyinak nem nevezhető családunk a hosszú útnak.
Reméljük, örömmel veszitek, ha nap nap után (így kell írni, megnéztem a Helyesírási Szótárban) beszámolunk dióhéjban arról, hogy mi történik velünk a másik oldalon!
8458 km a blogunk címe, ennyire van ugyanis Törökbálinttól Orlando, csodálatos nyereményünk célpontja. Mágikus utunk hátteréről a http://www.tukorhegy.com/ oldal rejt bővebb tudnivalókat, röviden összefoglalva Kateřina Šedá cseh képzőművész ötletének hála és a Ludwig Múzeum jóvoltából egy tükörhegyi közösségi nap győzteseként vághat neki maroknyinak nem nevezhető családunk a hosszú útnak.
Reméljük, örömmel veszitek, ha nap nap után (így kell írni, megnéztem a Helyesírási Szótárban) beszámolunk dióhéjban arról, hogy mi történik velünk a másik oldalon!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)