2011. március 3., csütörtök

Key West

A Village People dalának címe álomutazásunk következő helyszíne. Most aztán már én is teljesen irigylem magam. A ma feltöltött fotókat - az otthoni időjárás ismeretében - csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

Szinte egész nap úton voltunk, mert a fejünkbe vettük tegnap, hogy legurulunk Key Westre/Westbe(?), ami a Florida alatti zátony-szigetsor legdélnyugatibb csücske. Már-már Kuba! Vagyis: TRÓPUS!

Nagyon nehezen találtunk népes családunkat befogadni tudó, szabad szálláshelyet, végül egy ügynökségen keresztül sikerült házikót bérelnünk.
Csabi egyezkedett velük telefonon és úgy értette, hogy 5-ig van nyitva az irodájuk, eddig tudjuk átvenni a kulcsot. Ennek megfelelően a megteendő 270 mérföldnek nagyon nagy lendülettel vágtunk neki (11-kor indultunk el az előző esti hotelünkből, Naplesből, mert a fiúk még gyorsan mártózni szerettek volna a medencében reggeli után...) Bonnie és Clyde nagy rohanását imitálva, ámokfutóként hagytuk magunk mögött a sztráda mérföldjeit, egyetlen gyors Subway-ezést megengedve magunknak.
Végül 5óra 5 perckor parkoltunk le az iroda előtt, ahol kiderült, hogy akivel beszéltünk valóban elmegy 5-kor, de a többiek estig ott vannak :))

Hamar elfoglaltuk a kis trópusi faház-lakunkat.
Nagyon hangulatos, igazi karibi feeling!

Nagy örömömre a felszerelés része a mosó- és szárítógép, úgyhogy az újonnan vásárolt ruháinkat és a párás levegőtől a bőrönbe bepunnyadt cuccainkat azonnal bepakolhattam (Keke), Csaba nem kis rosszallása mellett. Szerinte nem igaz, hogy nem bírom ki háztartási munka nélkül két hétig....

Jellegzetességek, amikre utazásunk során felfigyeltünk:
Lépten-nyomon Ford Mustang-okba, Chevrolet Camaro-kba és Corvette-ekbe "ütközünk". Ilyenkor fiaink versenyt kiabálnak: "-Én vezetem, én vezetem! - Nem, én már előbb mondtam, hogy én!"
A sportkocsiknál gyakrabban találkozunk keselyűkkel utunk mentén. (Feketefejű keselyű)
Az emberek mosolygósak és nagyon szívesen elegyednek beszélgetésbe velünk. (Gondoljuk, bárkivel, ma például egy háborús veteránnal kenyérpirítás közepette egészen az Iwo Jima csatában használt híres zászló utóléletéig eljutottunk.)
Az amerikaiak igencsak dagik, úgyhogy hálás vagyok a gondviselésnek, hogy egy olyan országban járhatok, ahol én a vékonyak közé tartozom! (Keke)
Az amcsik példamutatóak az ivás terén: mindenhol vizes és üdítős palackokkal felszerelkezve járnak, sétálgatáskor nagy hűtőtáskákkal a vállukon látjuk őket - biztosan megisszák a napi két liter, nem úgy, mint mi!
Itt minden autó tiszta. Mintha éppen akkor gördült volna ki a mosóból. (Én szegény Citroenem, ha ezt látná!)
Nincs finom kenyerük.
A fagylalt adagok elképesztőek. A minimális adaggal mi öten jóllaktunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése