Apukámtól kiváló befejező dalcímet csentem. Az első bejegyzés is az itthoni számítógépen készült, hát az utolsó is ezen íródik (a többit a netbookon készítettük, amely a kommunikációs központunk volt az utazás során).
Amerre nézek bőrönd. A fiúk éppen alszanak, noha délután fél négy van, de ez az egész éjszakás utazás igen megviselte őket. Mi lesz holnap reggel, előre félek.
Tovább csinosítgatjuk majd még a blogunkat, csiszolunk rajta, már csak a saját kedvünkért is. Felejthetetlen két hét volt, ismét köszönjük az ötletet és a megvalósítást Kateřina Šedá-nak, Szipőcs Krisztinának és a Ludwig Múzeumnak! S köszönjük persze Nektek, akik követtetek bennünket a nagy úton, írtatok nekünk, s osztoztatok velünk ebben az élmény-zuhatagban!
U.i.: S aki még bírja idegekkel a képek nézegetését, hát íme, feltöltöttük az utazás utolsó napjait dokumentáló újabb 546 képkockát!
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/KeyWest?authkey=Gv1sRgCN6DzObliPLBaw#
2011. március 9., szerda
2011. március 8., kedd
Bye-Bye Blackbird
Sok csinosítgatnivaló lesz a tegnapi és a mai bejegyzésen, de a repülőn lesz rá idő :(.
Szóval végetért az álomutazás, percek választanak el bennünket, hogy elinduljunk a reptérre. A délelőtt tanulással és pakolással telt, tegnap ugyanis kissé megpörkölődtünk az óceán partján, nem mertünk kockáztatni, ezért a szálláshelyen maradtunk. A fiúk persze nem voltak maradéktalanul boldogok, de elég sok lecke maradt, úgy fest a négy napos hétvégére is lesz teendő jócskán.
Miami szállásunkat egy iráni csapat működteti, Dina vezetésével, aki valahányszor összefutunk megpróbálja elsorolni a neveinket, kevés sikerrel.
Íme, ezt láttuk a Sadigo Court South Beach szállodából kilépve. Illetve ehhez hasonlót, a különbség ugyanis a művészi szabadság illetve a rajzoló tehetségtelenségének oltárán került feláldozásra. Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindenkinek, aki követte utazásunkat, hamarosan otthon találkozunk!
Szóval végetért az álomutazás, percek választanak el bennünket, hogy elinduljunk a reptérre. A délelőtt tanulással és pakolással telt, tegnap ugyanis kissé megpörkölődtünk az óceán partján, nem mertünk kockáztatni, ezért a szálláshelyen maradtunk. A fiúk persze nem voltak maradéktalanul boldogok, de elég sok lecke maradt, úgy fest a négy napos hétvégére is lesz teendő jócskán.
Miami szállásunkat egy iráni csapat működteti, Dina vezetésével, aki valahányszor összefutunk megpróbálja elsorolni a neveinket, kevés sikerrel.
2011. március 7., hétfő
On the Beach
Chris Rea csodálatos akkordjai csengtek a fülembe miközben kiléptünk a Miami Beach homokjába. A tegnapi este után mára igencsak átöltözött a környék, fürödve a vakító napsütésben. A sarki kereszteződésben az egy zöldre jutó Porsche-k száma átlagban négy, sőt egy tűzpiros Ferrarit is láttunk.
2011. március 6., vasárnap
Crockett’s Theme
Talán az utolsó bejelentkezésünk Floridából...
Ma, vasárnap délelőtt némi fürdőzés, és az elsüllyedt hajók kincseit bemutató múzeum meglátogatása után búcsút mondtunk Key Westnek és Miami felé vettük az irányt. Még az égiek is siratták a távozásunkat, esett ugyanis az eső! A csodás útilátvány mellé Csukás István: Nyár a szigeten című könyvének folyamatos felolvasása párosult Keke tolmácsolásában, elviselhetőbbé téve a fiúk számára a hosszas autózást.
Miamit az esti órákban értük el, fényparádéval fogadott bennünket. Key West hangulatos atmoszférája után kissé hidegnek éreztem a felhőkarcolókkal díszített, hangosan lüktető várost. Az újonnan felfedezett, kiváló olasz ízeket kínáló Carrabba's éttermet választottuk vacsoránk színhelyéül, parkolóhelyet oly nehezen találtunk, akár otthon, a belvárosban.
Tegnap is sok mesélnivaló maradt még, például a délutáni misén való részvétel, le épp hajnali egy óra van, s a család már csendesen szuszog, követem hát példájukat!
Ma, vasárnap délelőtt némi fürdőzés, és az elsüllyedt hajók kincseit bemutató múzeum meglátogatása után búcsút mondtunk Key Westnek és Miami felé vettük az irányt. Még az égiek is siratták a távozásunkat, esett ugyanis az eső! A csodás útilátvány mellé Csukás István: Nyár a szigeten című könyvének folyamatos felolvasása párosult Keke tolmácsolásában, elviselhetőbbé téve a fiúk számára a hosszas autózást.
Miamit az esti órákban értük el, fényparádéval fogadott bennünket. Key West hangulatos atmoszférája után kissé hidegnek éreztem a felhőkarcolókkal díszített, hangosan lüktető várost. Az újonnan felfedezett, kiváló olasz ízeket kínáló Carrabba's éttermet választottuk vacsoránk színhelyéül, parkolóhelyet oly nehezen találtunk, akár otthon, a belvárosban.
Tegnap is sok mesélnivaló maradt még, például a délutáni misén való részvétel, le épp hajnali egy óra van, s a család már csendesen szuszog, követem hát példájukat!
2011. március 5., szombat
My Way
Tegnap a csodálatos Key Westen töltöttük a napot. Fényképezkedtünk Amerika legdélibb pontjánál, ahonnan Havanna közelebb van, mint Miami (légvonalban, persze...). S az a sok csodálatos ház! A vacsoránkat a Mangia, mangia étteremben költöttük el, ott, ahol egy kirakatban elhelyezett fénykép tanúbizonysága szerint maga Frank Sinatra is étkezett!
Úgy tűnik 1000 fotónál egy webalbumba több nem fér, ezért újat nyitottunk a tegnapi képeknek:
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548KmKeyWest?authkey=Gv1sRgCPehw8umzPrMnwE#
Strand az Atlanti-óceán patrjánál, Csongit befalja egy homokcápa, de aztán sellőfiúvá változik (szintén a homok segedelmével), Hemingway háza (oda ma még el kell mennünk...), s aztán a semmihez nem fogható naplemente a Mallory Square-en! Ahogy a tüzesen világító napkorong emelt fővel eltűnik a horizont szélén, a végtelen óceán gyomrában, nos ez valóban felejthetetlen élmény! Vacsora közben egy delaware-i házaspár elegyedett szóba velünk, de ezen ugyebár már nem csodálkozunk. Még nevelési tanácsokat is kaptunk a rövid ismeretség során...
Azt el is felejtettem írni, hogy tegnap éjjel fél egy tájban arra ébredtem, hogy valaki neszez a konyhában. Talán a fiúk, talán egy betörő, gondoltam, halált megvető bátorsággal kimentem hát. Nem tudom ki ijedt meg jobban, én vagy az egér (később kiderült patkány, mert Key Westen nincs egér, csak patkány), tény, hogy az állat eltűnt a konyhapult mögött. Ezért hát nappal kiszállt a patkány-kommandó, egy közepkorú hölgy személyében, aki közölte, hogy örömmel elhelyez egy patkányfogót, de hétvégén nem dolgozik, tehát az eredményt nekünk kell elintézni... Ezért a biztonság kedvéért a pult mögött felefedezett lyukat eltorlasztuk fadarabokkal és rátoltuk a hűtőt, ami amerikai mérete miatt eleve csak két ember által mozgatható és reménykedve vágtunk neki az éjszakának: a patkány nem fogja tudni eltolni...
Úgy tűnik 1000 fotónál egy webalbumba több nem fér, ezért újat nyitottunk a tegnapi képeknek:
https://picasaweb.google.com/Artcsongaron/8548KmKeyWest?authkey=Gv1sRgCPehw8umzPrMnwE#
Strand az Atlanti-óceán patrjánál, Csongit befalja egy homokcápa, de aztán sellőfiúvá változik (szintén a homok segedelmével), Hemingway háza (oda ma még el kell mennünk...), s aztán a semmihez nem fogható naplemente a Mallory Square-en! Ahogy a tüzesen világító napkorong emelt fővel eltűnik a horizont szélén, a végtelen óceán gyomrában, nos ez valóban felejthetetlen élmény! Vacsora közben egy delaware-i házaspár elegyedett szóba velünk, de ezen ugyebár már nem csodálkozunk. Még nevelési tanácsokat is kaptunk a rövid ismeretség során...
Azt el is felejtettem írni, hogy tegnap éjjel fél egy tájban arra ébredtem, hogy valaki neszez a konyhában. Talán a fiúk, talán egy betörő, gondoltam, halált megvető bátorsággal kimentem hát. Nem tudom ki ijedt meg jobban, én vagy az egér (később kiderült patkány, mert Key Westen nincs egér, csak patkány), tény, hogy az állat eltűnt a konyhapult mögött. Ezért hát nappal kiszállt a patkány-kommandó, egy közepkorú hölgy személyében, aki közölte, hogy örömmel elhelyez egy patkányfogót, de hétvégén nem dolgozik, tehát az eredményt nekünk kell elintézni... Ezért a biztonság kedvéért a pult mögött felefedezett lyukat eltorlasztuk fadarabokkal és rátoltuk a hűtőt, ami amerikai mérete miatt eleve csak két ember által mozgatható és reménykedve vágtunk neki az éjszakának: a patkány nem fogja tudni eltolni...
2011. március 4., péntek
Pictures at an Exhibition
A ház, amelyben Key Westben lakunk (a középső a mi ajtónk, Keke rajza)
Floridai fantázia (Csongi rajza: a key west-i kerítés előtt és mögött az elmúlt napok élményei láthatók)
A szállodánk Naples-ban (egy éjszakát töltöttünk e falak között, Csaba rajza)
Artúr a számára oly kedves autók közül rajzolt egyet: Ford Mustang floridai változatban
Lovat akarok rajzolni
Március 5-én nyit a Ludwig Múzeumban a "Valami változás - Új szerzemények 2009-2011" című kiállítás, amely május 15-ig lesz látható
(http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=766&menuId=44).
Ez azért is érdekes, mert itt lesz megtekinthető a cseh Kateřina Šedá ötletének bemutatója: a művésznő a törökbálinti Tükörhegy lakosait vonta be egy „szocio-társasjátékába”, amellyel az alvóvárosok újfajta életmódját, vizuális-építészeti környezetét vizsgálta. Ennek a játéknak győzteseként jutottunk el Floridába, a Ludwig Múzeum jóvoltából. Megígértük, hogy rajzban örökítjük meg azokat a szálláshelyeket, amelyekben éjszakázunk. Jómagam (Csaba) már igen régen rajzoltam, miközben éjjel-nappal arról papolok, milyen fontos része az oktatási rendszernek a zene, amely a kreativitás megőrzésében kulcsszerepet játszik. Belegondolva a rajzolás hasonlóan fontos dolog; valóban rég rajzoltam, de nagyon élveztem újra saját vonalakkal megörökíteni egy képet. Hajlamosak vagyunk azt mondani, ááá, nekem nincs tehetségem a rajzoláshoz (ezt mondjuk a zenélésre is...). Pedig higgyétek el, mindenkinek van tehetsége, rajzra, zenére egyaránt. Főleg gyermekkorban, aztán szép lassan kiöljük magunkból. Kedvenc történetem az az óvodás kislány, aki elmélyülten rajzol, amikor megkérdezi az óvónéni: mit rajzolsz? Istent! - feleli a kislány. - Hiszen Istent még senki sem látta! - hangzik a megdöbbent válasz. - Majd mindjárt megnézhetik! - feleli magabiztosan a rajzoló. Gondoljunk csak bele mi felnőttek, hányuknak szántana gyorsan a papíron a ceruzája, ha Istent kellene lerajzolnunk?
(http://www.ludwigmuseum.hu/site.php?inc=kiallitas&kiallitasId=766&menuId=44).
Ez azért is érdekes, mert itt lesz megtekinthető a cseh Kateřina Šedá ötletének bemutatója: a művésznő a törökbálinti Tükörhegy lakosait vonta be egy „szocio-társasjátékába”, amellyel az alvóvárosok újfajta életmódját, vizuális-építészeti környezetét vizsgálta. Ennek a játéknak győzteseként jutottunk el Floridába, a Ludwig Múzeum jóvoltából. Megígértük, hogy rajzban örökítjük meg azokat a szálláshelyeket, amelyekben éjszakázunk. Jómagam (Csaba) már igen régen rajzoltam, miközben éjjel-nappal arról papolok, milyen fontos része az oktatási rendszernek a zene, amely a kreativitás megőrzésében kulcsszerepet játszik. Belegondolva a rajzolás hasonlóan fontos dolog; valóban rég rajzoltam, de nagyon élveztem újra saját vonalakkal megörökíteni egy képet. Hajlamosak vagyunk azt mondani, ááá, nekem nincs tehetségem a rajzoláshoz (ezt mondjuk a zenélésre is...). Pedig higgyétek el, mindenkinek van tehetsége, rajzra, zenére egyaránt. Főleg gyermekkorban, aztán szép lassan kiöljük magunkból. Kedvenc történetem az az óvodás kislány, aki elmélyülten rajzol, amikor megkérdezi az óvónéni: mit rajzolsz? Istent! - feleli a kislány. - Hiszen Istent még senki sem látta! - hangzik a megdöbbent válasz. - Majd mindjárt megnézhetik! - feleli magabiztosan a rajzoló. Gondoljunk csak bele mi felnőttek, hányuknak szántana gyorsan a papíron a ceruzája, ha Istent kellene lerajzolnunk?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)